18.-Epilógus

*GEORGE*

/1évvel később/

Annyi minden történt röpke 12hónap alatt. Két album,világkörüli turnék,díjátadók. Befutottunk.
Fél évig a világot járva,rengeteg emberrel találkoztam, akkir hittem sose voltam még ilyen boldog,de mikor hazajöttem, ólom nehézségű emlék köteg zúdult a vállamra.

Megállt előttem és körülnéztünk egyszerre.Mikor összetalálkozott a tekintetünk elnevettük magunkat.Mikor kiszúrta a gitárom és a szintetizátorom tokját kíváncsian tett egy lépést felé,de megfordult és a szemembe nézett. Lépett egy lépést közelebb és megölelt.Olyan volt mintha áramütést kaptam volna,zsibbadtak a tagjaim és becsuktam a szemem.Beszívtam az illatát és teljesen elkábultam.

A szobámban, a szekrényemben, a fürdő szobában....mindenhol Ő volt.

-Nem szabadna...-motyogta mikor már alig volt köztünk távolság. -Nem baj..-suttogtam és lassan megízleltem a telt ajkai mámorát.Azonnal visszacsókolt és nekem préselte magát. Az első csókunk és annyira a mennyekben jártam,hogy el is feledkeztem arról,hogy a fürdőszobában vagyunk. -Ugye tudod,hogyha ezt Josh megtudja kinyír minket?-motyogtam az ajkaiba. -Szerintem megérte...-morogta és még mindig csukva voltak a szemei.-Csináljuk még...-kuncogott és beleharapott az alsó ajkamba.Az ajkai mézédes puhaságát érezhettem megint és azt kívántam bárcsak ne lenne vége ennek a percnek.

Tudtam,hogy ez így elviselhetetlen és elköltöztem. Egy tetőtéri lakást vettem nem messze a London Eyetól. Az ablakaimből lehetett látni a gigantikus épületet.
Aznap még minden jól alakult,de aztán teltek a hónapok, Josh és Lola a sülve főve együtt voltak,JJ és Catarina gyereket vártak,Jaymi és Olly esküvőt szervezett.
Mindenki boldog volt,de én egyedül voltam. Magányosan.
Abban a hónapban Párizsba mentünk koncertezni.
A koncert után az afterpartin minden visszaállt a régi kerékvágásba. Ott volt Emma.
Hosszú fekete hajával,hatalmas kék szemével és MOSOLLYAL az arcán csókolt meg úgy mint egy évvel ezelőtt.

17.-A nagy beszélgetés

*Emma*

 Josh nem jött haza estére, így a legjobbakat reméltem nekik. Jaymi is Ollynál maradt és JJ az új barátnő jelöltjével ment randizni így ő se volt várható haza. 
A napokat számoltam...és a szörnyű felismerés hasított belém, hogy letelt a látogatásom ideje, igaz, hogy Lolánál lehetek egy darabig, de biztos vagyok benne, hogy nem sokára hazarendelnek. Az őszi vizsga is közeledett és még semmilyen szerzeménnyel se vagyok kész, sőt még a tételeket se írtam meg. Fájdalmasan nyögtem a kanapén ülve a naptáram fölött.
Mi lesz ezután? Mi lesz Georgeal és a srácokkal, mi lesz Lolával? Itt hagyom őket...Aztán ha megkapom a hülye ösztöndíjat, akkor mehetek Párizsba 1 évre! Ezek a dolgok úgy összejöttek erre a szemeszterre, hogy képtelen vagyok felfogni, hogy a nyárnak, a boldogságnak lehet, hogy itt vége. Hisz George elmegy 2 hónapra turnéra, én szeptemberben vizsgákat teszek, októberben ösztöndíjjal lehet Párizsba megyek...és George csak akkor érne haza. Távkapcsolat eddig senkinek se ment. Ez a két boldog,bohém és szerelemmel teli hónap mintha álom lett volna...amiből sose szeretnék felébredni.
-I'm in love with you, I'm in love with you.....-hallatszott ki George éneke a zuhany alól.-Findig you is sooo hard, but loving you is easy!-énekelte a refrént.
Mosolyognom kellett,mert mindig is imádtam a hangját.Mindig azt a számot kérem,hogy énekelje nekem amit az X-faktorban énekelt elsőnek,mikor még egyedül volt és nem bandában.Emlékszem otthon ültem a tv előtt és vártam a bátyámékat és akkor jött George a cuki pofijával és elkápráztatta a közönséget,majd a hangjával a zsűrit. Titkon neki is szurkoltam, titkon, mert Joshnak szurkoltam elsősorban.
Nosztalgiázásomat egy vizes hajzuhatag nehéz testtel társulva zavarta meg azzal, hogy rám tehénkedett. Nyöszörögve nevettem.
-Mi az Em?-kérdezte a sózsák.
Ráböktem szomorúan a Turné felirattal ellátott napra,ami történetesen holnap van.
Elkomolyodott és beleharapott az alsó ajkába.
-Múltkor megbeszéltük,hogy ez csak egy kis próba, meglátjuk, hogy mennyit ért ez a két hónap.-mondta biztatóan. Csak ebben az volt a bibi,hogy nem tud arról,hogy esélyem van arra az ösztöndíjra.
-George...nekem mindenképpen le kell tennem az őszi megfelelési vizsgát és...van itt még valami -haraptam el a mondat végét. A hasamat szörnyen mardosta az érzés...az érzés, hogy most biztos, hogy nem fog semmilyen boldog döntés születni.
-Mire célzol?-kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
-Arra, hogy esélyes vagyok egy franciaországi ösztöndíjra. Oda kéne költöznöm..1 évre.-nyögtem ki.
Egy percig üveges tekintettel nézett maga elé, majd nyelt egyet, a hajába túrt és nagy sóhajjal újra felém fordult.
-Szóval azért bolondítottál magadba, hogy utána 2 hónap múlva pedig itt hagyj?-kérdezte halkan. A szemem már csillogott a könnyektől.
-Nem! Eszembe se volt semmi más csak az, hogy szeretlek és nem akarok se haza, se Párizsba menni! É-én nem döntöttem arról, hogy elfogadom-e az ösztöndíjat...-höppögtem.
-De hát egy majdnem 2 hónapos kapcsolatért nem adnád fel a karriered!-mondta ingerültebben. -Josh megmondta, nekünk nem szabadott volna összejönnünk. Ez csak egy kicseszett ördögi kör-vetette oda és elviharzott. Ki ment az ajtón és hallottam,hogy beindítja a kocsit és elhajt.
Belőlem kitört a zokogás. Csak bőgtem, csecsemőpózban összegömbölyödve a kanapén. 
Nem érdekelt semmi...csak az,hogy George most szakított velem. Annyira fájt belülről minden. Szét akartam robbanni. Nem tudtam,hogy eltudom-e viselni a fájdalmat.
Senkit se tudtam felhívni és elmondani mi bánt...a barátaim boldogok és biztos, hogy nem leszek olyan önző,hogy elrontsam a kedvüket az én szerencsétlenségemmel. Anyámék szintúgy nyaralni vannak második nászúton szép lenne ha a lányuk felhívná őket bömbölve,mint egy óvodás.
Nem szégyelltem a sírást, mert szörnyen fájt mindez. Nem bírnám magamba fojtani.
1 óra sírás után se jött senki, így az egyik legjobban vigasztaló cimborámat választottam: a tequilát. Citrom, só és pohár nélkül mentem fel az emeletre egy teljes üveggel a kezemben zombi ütemmódban.
Kiültem az erkélyre Lola itt felejtett fél doboz cigarettájával és az üveg tequilával. Néztem a naplementét és károsítottam az egészségemet. 
-A mai program kedves nézőink az agysejt pusztítás és a tüdőgyilkolás.Remek program, miután kurvára kidobtak.-mondtam ki hangosan gúnyos hangnemben. Csak beszéltem a levegőbe,mert a környéken senki se volt, csak a szomszéd rühes macskája.
Meggyújtottam egy szál cigit és ittam egy nagy korty tequilát csak,hogy ne legyen annyira elviselhetetlen a cigi, mert amúgy meg nagyon utálom.
-Hallod George, annyira kész vagyok idegileg,hogy még cigizek is!De te ne hallgass meg!-kiabáltam hisztérikusan,majd kínomban elnevettem magam. Még egy korty.
-Ha az ember magában beszél ott az őrület első tüneteit lehet észre venni.Haha!-mondtam kifordulva magamból műsorvezetős hangnemben.Még egy korty.
  Aztán az a remek ötlet pattant ki a megcsappant agysejt állományomból, hogy nekem számot kell írnom. Ilyen állapotba úgyis ritkán vagyok.
Leültem és csak úgy ontottam magamból a dallamot. Szöveget is írtam hozzá. Az egész Georgeról szólt és a kapcsolatunkról, pár trágár szóval és gúnyos sorral.

- Elment volna egy soft rock számnak, csak hát nekem valami szimfóniát kéne komponálnom? Hát persze,hogy igen,csak ahhoz nekem is olyan agybeteg idiótának kéne lennem, mint az összes ember azon a rohadt kampuszon!-ordítottam a végén. 
Az erkélyt tekintettem most az otthonomnak, elemózsiának a maradék kis tequilát és az árva kis utolsó cigiszálat a Marlboros dobozban. A gitárom volt a férjem. 
Kis százszorszépeket dugdostam az üres dobozba a virágcserépből. Akkor bevillant,hogy ezt megőrzöm egy kis dobozba, pár emlékkel együtt és összecsomagolok. 
Kibányásztam a bőröndömet az ágy alól és kerestem egy kis antik dobozt,mert abból van sok a hülye hajcsattoknak,amiket anyám mindig tűzgélt a hajamba. 
-Ti jóba lesztek most a másik doboz hajcsattjaival,mert ha nem akkor mentek a kukába.-mondtam nekik gonosz vigyorral. Bepakoltam minden ruhámat és minden cipőmet,csak a lábamról nem szedtem le az elnyűtt tornacsukát. Összeszedtem a kis csecsebecséket,amiket a kis antik dobozba szánok,amik nagyrészt képek és apró tárgyak voltak, de kivételként,hogy erősítse a szabályt beleraktam a Marlboros dobozt a százszorszépekkel és rácsuktam a fedelét.
-És most?-kérdeztem magamtól.-Menjek a reptérre?Vagy várjam meg,hogy mindenki meglásson a becsavarodott, részeg, cigis és holdkóros kinézetű énemet?-kérdés annyira egyértelmű volt,de az a fránya remény. Az az a kis tetű! Nem hagyta,hogy fogjak egy taxit és hazarepüljek. A remény drága azt súgta,hogy George visszajön és valami megoldást talált arra,hogy együtt maradjunk. Miközben én nagyon is jól tudom,hogy elcsesztem! Nem kellett volna a hülye ösztöndíjról egy hiú ábrándot kitalálnom,mert már rég óta meg van bennem az a döntés,hogy nekem George mellett kell maradnom,mert megfogtam az isten lábát!!! 
Idegbeteg roham jött rám és a homlokomat csapkodtam.
-Hülye,hülye,hülye....-szidtam magam.
   Hirtelen ajtónyílás jött lentről és én pánikolva elkezdtem halkan visítozva szaladgálni,ugrálni és búvóhelyet keresni. Majd az hogy az ágy lábába rúgtam, pofára estem és ez mind nem fájt eljuttatta a maradék agysejtemig,hogy sok volt az az egy üveg tequila. Aztán nem tudtam már feltápászkodni és pár másodperc múlva már horkoltam is...

*Josh*

Hazajöttem úgy késő délután fele és láttam,hogy George kocsija nincs itt. Nem igazán foglalkoztam vele csak bementem a házba. A házban csönd volt és sötét. Felkapcsoltam a lámpát és először benéztem a konyhába. Senki se volt ott. Talán nyitva az ajtót hagyták, mikor elmentek?
Ezekkel a gondolatokkal indult fel az emeletre ahol hangos és ismerős horkolás hallatszott. Biztos voltam benne,hogy a húgom horkol,mert bármikor felismerem a horkolását. Benyitottam a szobájába és az ágy mellett találtam mélyem aludva. 
Meglepetten figyeltem,hogy minek alszik már ilyen korán. A bőröndje össze volt csomagolva és csak utána csapta meg az orrom az a szag,amit nem hittem volna,hogy pont Emma szobájába érzek majd meg: cigi szag.
Az erkély ajtó félig nyitva volt és ezért kikukucskáltam rajta. Egy üres tequilás üveg volt kint,meg Em gitárja. Sóhajtottam egyet és nekitámaszkodtam a falnak. Megivott egy egész üveg tequilát,vagy Georgeal ketten? De hol a fenében van George? Cigiztek is volna? 
Eszem megállt ettől az értetlen helyzettől. Átcsörtettem George szobájába és ott semmi rendkívüli ne volt és természetesen a tulajdonosa se. Végigjártam az egész házat és az udvart is,de sehol senki nem volt. Szóval George vagy részegen ment el kocsival,amit kétlek, vagy Emma ivászata elől menekült el. Abba hagytam az agyalást és inkább felmentem összekaparni az alkohol mérgezéses húgomat.
Odatérdeltem mellé és szólongatni kezdtem.
-Emma, Em! Hahó! Ébredj!-mondtam egyre hangosabban, de ő csak szüntelenül horkolt. Ha nem lett volna az a sírba kergető horkolása már azt hittem volna,hogy halott. Felnyaláboltam és az ágyára fektettem. Leszedtem róla az elnyűtt tornacsukáját,amit már igazán kidobhatna és betakartam.
-Ha felkelsz örülni fogsz neki,hogy nem a padlón ébredsz majd.-morogtam a félholt Emmának és otthagytam magára.
 Nem sokkal később megérkezett JJ. Én a konyha pult mellett álltam és a semmibe meredtem. Görcsösen szorítottam az előttem lévő szék támláját. 
-Szia Josh! Azt hittem már sose jössz haza. Megdumáltátok Lolával?- üdvözölt JJ.
-Szia..ja...igen.Minden oké vele.-motyogtam.-Tényleg Lola!-csaptam a homlokomra és tárcsáztam Lolát.
-Joshy! Itt hagytál valamit?-szólt bele a telefonba Lol az édes boldog hangján...rossz volt elszomorítani. Elmeséltem neki,hogy mi várt engem haza.
-Azonnal megyek!-mondta és lecsapta. JJ tág szemekkel figyelt engem.
-Miért nem ezzel kezdted?-harapta le a fejem és megindult Emma szobájába. Halkan nyitotta ki az ajtót.
-Ne aggódj...nem hall semmit. Totál káó.-mondtam neki.
-Egy egész üveg tequila után csoda,hogy nem kapott alkohol mérgezést.-mondta.
-Ki tudja...-morogtam.
-Nem tudod a sztorit?-kérdezte.
-Nem.Nagyon dühít,hogy nem tudom mi ez a cécó!-mondtam idegesen. Nem sokkal később Lola rontott be a szobába és Emma fölé hajolt.
-Totál káó.-állapította meg.- De hát miért?-akadt ki.
-Honnan tudjam!-fogtam a fejem.
-Cigizett,ivott és összecsomagolt.Nagyon komoly dolog lehet.Hol van George?-gondolkodott hangosan Lola.
-Nem tudom, a kocsija nincs a felhajtón.-mondtam a fejemet ingatva.
-Ő biztos tudja! Hívd fel!-istápolt Lol. Telefon...ahh hogy nem jutott eszembe.  
Kicsöng....
-Josh...-hallottam meg Jaymi hangját.
-Jaymi?Nem Georget hívtam?Már tárcsázni se tudok?-zavarodtam össze.
-Jó számot hívtál, nyugi. De nincs nyugi,mert George totálisan félholtan esett be az ajtónkon! A frászt hozta Ollyra! Szóval azonnal kérek valami magyarázatot!-mondta hisztérikusan Jaymi.
-A francba Jaymi, a húgom halálra itta magát és arra se ébred fel az alvásból,hogy itt ordítok mellette! Ezt a kettő jó madarat én ki-fogom-nyírni!-ordítottam.
-Oké, akkor most hazavisszük Georget.-mondott valami tervet Jaymi,ami lelket öntött belém, legalábbis egy nagyon picit.
-Jó, gyertek.-mondtam és letettem.
      20 perc múlva hasonló állapotban, mint Emma Olly vállán lógott szinte élettelenül.
-Jól van vigyük a szobájába.-mondtam.
-Szerintem balhéztak.-szólalt meg Lola.
-Tessék?-értetlenkedtem.
-Emma megmondta,hogy akkor szívna csak cigit önszántából,ha tönkre menne az élete.-magyarázta.-Mesélt nekem arról,hogy mennyire szereti Georget és ezért nem akar hazamenni, nem akar Párizsba ösztöndíjat.-magyarázta tovább.
-Párizsi ösztöndíj?-tátottam el a számat.-Hát mégis esélyes rá?-ámuldoztam.Bólintott.
 Felmentem újra Emma szobájába és leültem az ágyára.
-Nem akartam ezt...ezt mind megjósolni.Csak jártattam a számat...Már úgy megszoktam,hogy együtt vagytok...és azt is,hogy ÚGY együtt vagytok...Emmy...a nagy lehetőséged az Párizs. El kell menned.-mondtam az ágyban fekvő, már csak szuszogó(!) húgomnak.
-Tudom,hogy el kell mennem...-motyogta és újra horkolni kezdett. Halványan elmosolyodtam magára hagytam ismét.

16.-Újra egyenesben

*Emma*

Most oly sok év után leültünk és kiveséztünk mindent.
-A kapcsolatotok Georgeal ráébresztett,hogy nem lehetek ennyire kötetlen....találnom kell egy lányt akit szerethetek.- mondta.
-Lola...
-Lola utál engem, más mint én....ő okos,szép, málna illatú....- ábrándozott.- Nála az esélyemet már elszúrtam.
-Dehogy szúrtad el, ha elszambázol hozzá és szépen beszélsz vele, bocsánatot kérsz és visszahozod! -mondtam keményen.
-Igazad van...de mi lesz a többi dologgal amit még meg kell veled beszélnem?!
-Mondd! -nevettem el magam.
- George nagyot nőtt a szememben mikor komolyan tudott gondolkozni a lerészegedett pillanatokban. Tölts vele annyi időt amennyit csak tudsz. A turnén pedig majd én vigyázok rá-mondta mosolyogva.
- Folyton meglep és nem tudom hogy lehet valaki ennyire... ennyire jó. Mindig tudja mi kell nekem... nem tudom hogy viszonozzam ezt neki...-mondtam.
-Akit George szeret azt nem igen engedi el. Nem szokott csapongani, de nagyon jó vele ugyanúgy bulizni és hülyülni, mert azért őrült egy fazon -nevetett. - Ami a te részedet illeti, mint mondtam Georgenak is meg neked is az lenne a legjobb ha sokat lennétek együtt.
     Beszéltük még, hogy vegyen virágot Lolának és csapassa. Elment én meg elmentem megkeresni Georget. Megtaláltam őt a szobája ágyán feküdve. A telefonja mellette hevert és még világított a képernyője. A szeme csukva volt és egyenletesen szuszogott. Szegény biztos nem tudott tőlem elaludni....olyan nagy bűntudatot ébresztett ilyen kimerültnek látni miattam. Leültem az ágy szélére és megláttam a háttérképét. Én voltam, de nem emlékszem erre a képre...
Aranyos,hogy én vagyok a háttérképe. Nekem is ő az...  Az első Union J koncerten csináltam ahol voltam. Van egy kép amin Joshsal vannak egy képen, az még egy nagyon kedves kép nekem. Mocorogni kezdett majd kinyitott a nagy barna szemeit. Körbe pillantott és akkor meglátott engem. Apró jellegzetes féloldalas mosoly jelent meg a száján. Örült, hogy engem látott, annak ellenére is, hogy igencsak kifárasztottam szegénykét.
-Emma, gyere ide! -intett a kezével felém, majd rámutatott az ágy egyik részére(természetesen pont mellé), hogy oda üljek.
Odasétáltam, és azalatt a pár lépés alatt, amit megtettem már éreztem ahogy az ágyából tömény George illat árad felém.Egy szolid mosolyra húzódott a szám, amint belélegeztem azt. Már egy ideje ez a kedvenc illatom, nem pedig bármiféle flancos parfüm. Lehuppantam az ágyra, majd George a karjait körém fonta és eldőltünk az ágyon.
-George? -kérdeztem tőle.

-Igen? -emelte fel a fejét és nézett rám. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak, hiszen csak azt akartam megkérdezni, hogy alszik-e vagy sem, de mivel már bebizonyította, hogy ébren van, nem akartam, hogy hülyének nézzen a gyermekded kérdésem miatt. Igyekeztem a lehető legértelmesebb és összeszedettebb mondatot összehozni...

-Hiányoztál -nyögtem ki végül, majd George még szorosabban magához húzott és egy puszit nyomott a hajamra.

*Lola*

Már reggel óta takarítottam, egy tipikus 'nagy takarítást' végeztem, hiszen nem ártott már, mert a házamat egy 10-es porossági skálán 9,5-esre minősítettem, meg amúgy is el kellett valahogy vonnom a figyelmemet a múltkor történtekről. Éppen mikor a fürdőszobával végeztem, kopogást hallottam kintről. Elindultam az ajtó felé, de közben eszembe jutott, hogy elég viccesen nézhetek ki, mivel a kezemben portalanító van, a hajamat egy kendővel intéztem el és a ruha kérdést egy egyszerű pulcsival oldottam meg, amit talán még az egyik turkálóban találtam évekkel ezelőtt. Nekem mindig is tetszett, de ez lényegtelen.

Még egyszer kopogtak, most már hangosabban és türelmetlenebbül.
-Jövök már! -ordítottam kifelé. Valószínűleg a látogatóm is hallotta, mert hirtelen abbahagyta a dörömbölést az ajtómon. -Jövök, na, jövök...- dörmögtem még magamban halkan.
Odaértem a zöld ajtómhoz, megragadtam a kilincset és mosolyogva kinyitottam, de amikor megláttam, hogy ki állt ott rögtön lehervadt a mosoly az arcomról. Természetesen Josh volt az. A kezében egy zacskó chipset tartott. Az öltözéke természetesen most is kifogástalan volt. Kérdően néztem rá, talán úgy tűnhetett, hogy el tűnt belőlem a tipikus Lolás bolondozás is egy pillanatra.
-Szia Lola -nézett egyenesen a szemembe Josh. Két dolog látszott rajta. 1.: valami mondani akart. 2.: nem tudta, hogy mit mondjon. Ez a kettő igencsak üti egymást, de gyakran előfordulhat. :)
-Szia -kezdtem közömbös hangon.- Hogy hogy itt vagy? Egy rossz baráthoz ha jól tudom, nem szokás járni, meg chipset hozni -mutattam idétlen a zacskóra, amit a kezében szorongatott, majd a szemeimet nagyra nyitva vártam a válaszára.
-Azért jöttem, hogy elnézést kérjek. Lola nem vagy rossz barát, sőt...
-És akkor most azt hiszed, hogy idejössz bocsánatot kérni és ezzel visszaszívod azt amit  mondtál? Tudod mennyire megsértettél engem? -vágtam bele a mondanivalójába élesen.
-Tudom, igen és tényleg nagyon sajnálom. Hoztam kaját is, -emelte fel a zacskót- gondoltam megbeszélhetnénk a dolgot mellette. Légyszíves Lol... engedj be és tisztázzuk a dolgokat -kérlelt könnyes szemekkel Josh.
Nagy levegőt vettem, hangosan kifújtam, majd félreálltam az ajtóból utat adva neki.
-Gyere...-mondtam- Beszéljük meg -mosolyogtam rá.