11.-Rémálom és Betegség

*Emma*


Amint sikeresen hazaértünk George-al felmentünk a szobámba.
-Miből szokott állni egy ilyen próba?-kérdeztem kíváncsian,miközben ő a hajamat simogatta.
-Hát.-gondolkozott egy percet.-felvesszük az alapot,majd a szöveget és végül a videót..-mondta nagy szakértelemmel.
-Ez nagyon izgalmasan hangzik.-mondtam vigyorogva és felültem fektemből.
-Izgalmasnak?Ez a része az unalmas.-nevetett ki.
-Hogy lehetne unalmas,hogy alkotsz.-mondtam felháborodva.
-Em, nekünk megírják a számokat és megmondják,hogy hogyan énekeljük el a felvételen.Csak a koncerteken lehetünk önmagunk.-hideg zuhanyként ért ez az információ.Képtelen voltam felfogni,hogy tényleg így van.Amint George észre vette a kétségbeesett ábrázatom,biztatóan rám mosolygott.A barna szemei és a gyönyörű arca teljesen elvonták a gondolataimat.Hívogató telt,rózsaszín ajkaira tévedt a tekintetem.
      Lehajoltam hozzá egész közel és végig simítottam a mellkasán.Kíváncsian követte a tekintetével a mozdulataimat,miközben kínzó közelséggel tartottam magam tőle. Lassan hozzásimultam,de addigra már mohón az ajkaim után kapott és megcsókolt.
Hatalmasat sóhajtottam mikor végig simított a gerincem vonalán és átjárta a testemet a kellemes bizsergés.
-George!-kiabált Jaymi.George morgott egyet és rá se hederített.Belemosolyogtam a csókunkba és megpróbáltam megszakítani,de csak úgy sikerült,hogy beleharaptam az alsó ajkába.
-Áu!-panaszkodott.
-Jaymi szólt,te nem hallottad?-persze,hogy hallotta,de szelektív hallása van.
-Nem akartam hallani.-morogta és magához húzott.
        Nagy nehezen lekászálódtunk az emeletről és a fiúk cipőben és pulcsiban vártak.
-Hát ti?-kérdezte George kicsit kómásan.
-Próbára kell mennünk,de a lányok nem jöhetnek,mert zárt körű felvétel.-mondta szomorúan Josh.
-Ne már!-mondtuk egyszerre Emmával. Elnevettem ezen magam.
-Sajnáljuk lányok.-mondták és el is mentek.
Lolával maradtunk a házban és egymásra néztünk tanácstalanul.
-Szerintem aludjunk egyet!-mondta és nagyot ásított.
-Remek ötlet.-mondtam és felmentünk a szobámba és bealudtunk az ágyamon.

Mikor felkeltem nem találtam magam mellett Lolát és sötét volt. 
Kikeltem az ágyból és hirtelen nagyon hideg lett a sötét szobát csak a hold világította meg.Elég hátborzongató volt. Hirtelen megbotlottam és leestem a lépcsőn.Megvoltam róla győződve,hogy a lépcső még odébb van,de olyan sötét volt hogy még az orromig se láttam.Az eséstől mindenem sajgott és sántikálva mentem tovább a konyhába. Ott se volt senki,akár a nappaliban és többi szobában. Kimentem a bejárati ajtón és az utcát pásztáztam,ami jól látható volt a közvilágítás miatt.
Megláttam a fekete Range Rover-t a ház előtt,majd kiszálltak belőle a fiúk. George észrevett és rám mosolygott.
Hirtelen fékcsikorgást hallottam és egy rettentő nagy sebességű kocsi száguldott végig az utcán.Másodpercek töredéke alatt találta telibe a fekete Range Rover-t.
Sikítottam és odarohantam a ripityára tört kocsikhoz. Amint megláttam George testét a kocsi alatt kitört belőlem a zokogás.
-George!!!!!!!!!!!!-ordítottam.

-Emma!Emma!-kiabált valaki hirtelen hozzám és rázogatott. Hirtelen kinyitottam a szemem és akkor tört rám a felismerés,hogy bizony rosszat álmodtam. 
George aggódottsággal teli csoki barna szemei néztek rám ijedten.Megkönnyebbülten sóhajtottam fel,mikor megláttam az arcát és a kócos haját.
-Annyira megijesztettél!Csak rosszat álmodtál!-szólalt meg Lola a másik oldalamon,mire megugrottam.Az arcomra tette a kezét.-Jézusom,lázas vagy te lány!-akadt ki. George-ra pillantottam aki még mindig fájdalmas képet vágva aggódott.-Hozok lázmérőt és gyógyszert.-rohant ki Lol.
-George kérlek ne nézz így rám..-szólaltam meg és nagyon rekedt volt a hangom és erőtlen.
-A nevemet kiáltoztad...nagyon..nagyon féltettelek.-nyelt egyet és lesütötte a szemét.-Mit álmodtál?-kérdezte. Annyira aranyos volt hogy így aggódott értem.
-Azt álmodtam,hogy valami őrült miatt autóbalesetet szenvedsz és meghalsz..-emlékeztem vissza.-Nem tudom mi lenne velem nélküled...-mondtam és rátettem erőtlenül a kezem az övére.A tekintete meglágyult és most már melegséget is árasztott.
-Mindig itt leszek veled..-mélyen a szemeimbe nézett.-Megakarlak csókolni.
-Te is beteg leszel.-mondtam eltolva magamtól.
-Nem igazán érdekel.-mondta egy halvány mosollyal.
-Ne légy hülye.Ne akarj beteg lenni! Most úgyis egy bacigyár vagyok nem hiszem,hogy olyan élvezetes lenne most csókolózni velem.-mondtam őszintén.
-Veled mindig élvezetes csókolózni és bacigyárként is gyönyörű vagy.-mondta elképesztő aranyossággal. Hogy lehet ilyen fiúm?! Eszméletlen aranyos és figyelmes.
Fogalmam sincs mivel érdemelhettem ki őt.
-Szeretlek.-mondtam.
-Én is nagyon szeretlek!-válaszolt és puszit nyomott a homlokomra.-Nagyon forró vagy!-háborgott.Elmosolyodtam.
-Részben a láz miatt,részben meg miattad.-mondtam kacéran.
Elnevette magát,majd belekóstolt az ajkaimba.Mondtam neki,hogy beteg lesz,de nem érdekelte.Muszáj volt megakadályoznom.
-George!Nem tudnám elviselni,hogy miattam beteg legyél!-néztem rá komolyan.
Sunyin elmosolyodott,majd magához húzott.Ránk terítette a takarót és engem kémlelt a nagy barna szemivel. A karjaiban akár még halálos beteg is lehetek,akkor is nyugodtan és biztonságban érezném magam.